Take a photo of a barcode or cover
hd_dori 's review for:
Az esküvői ruha
by Danielle Steel
Hát ez valami borzasztó volt… csak azért nem csapkodtam földhöz az e-book olvasómat, mert igazából ennél többet nem is vártam a regénytől. Igazából egy próba volt. Nagyon sokszor jött szembe velem ugye Danielle Steel neve mint a romantikus történetek egyik koronázatlan királynője. Úgy gondoltam Nora Roberts és Debbie Macomber után ő is megérdemel egy esélyt, de nyilván fenntartásokkal fogtam hozzá a könyvhöz, amelyek sajnos beigazolódtak.
Kezdjük azzal, hogy az egész regény olyan, mintha valaki lefirkantott volna egy sima snassz mezei elbeszélést. Mondjuk egy negyedik osztályos, aki már tanult valamit fogalmazás címszóval. Aztán ezt megspékelte néhány párbeszéddel és violá, kész a regény.
Maga az alaptörténet nagyon jó lehetett volna, mondjuk egy több részes, generációkon átívelő családregénynek. Most ebbe a kicsit több, mint 300 oldalba volt belepréselve kvázi 5 generáció története. Jesszus, még leírni is sok, hogy 5 generáció. Emiatt valahogy minden pikk-pakk, varázsütésre megoldódott. Gazdasági világválság? Kit érdekel, pár év múlva már tök jól élünk. Világháború? Mit számít, egy-két év és minden sínen van. Lázadó gyerek? Megcsalás? Botrány? BÁRMI NEGATÍV? Nem érdekes. Néhány év, évtized elröppen és minden happy, gazdagság és rózsaszín unikornis… ugyanmár… végülis a regény eszenciáját vette el azzal, hogy minden negatívat átugrott az írónő. Megemlítette, majd ezt mag azt tették ezért és így pár év hopp és minden újra jó volt, folytassuk innen a sztorit… Zagyvaság és katyvasz.
És ami a legdurvább, hogy kb. az oldalszám feléből is kihozhatta volna ezt az elbeszélést, mert úgy nagyjából fél oldalanként ismételte magát, írta le újra és újra ugyanazokat a dolgokat, néha más szavakkal, néha teljesen ugyanúgy.
Ja és a nagyon emlegetett esküvői ruha, amire állítólag fel ven húzva az egész sztori, mindössze 3x jelenik meg, a harmadik alkalommal már csak említés szintjén…
Kezdjük azzal, hogy az egész regény olyan, mintha valaki lefirkantott volna egy sima snassz mezei elbeszélést. Mondjuk egy negyedik osztályos, aki már tanult valamit fogalmazás címszóval. Aztán ezt megspékelte néhány párbeszéddel és violá, kész a regény.
Maga az alaptörténet nagyon jó lehetett volna, mondjuk egy több részes, generációkon átívelő családregénynek. Most ebbe a kicsit több, mint 300 oldalba volt belepréselve kvázi 5 generáció története. Jesszus, még leírni is sok, hogy 5 generáció. Emiatt valahogy minden pikk-pakk, varázsütésre megoldódott. Gazdasági világválság? Kit érdekel, pár év múlva már tök jól élünk. Világháború? Mit számít, egy-két év és minden sínen van. Lázadó gyerek? Megcsalás? Botrány? BÁRMI NEGATÍV? Nem érdekes. Néhány év, évtized elröppen és minden happy, gazdagság és rózsaszín unikornis… ugyanmár… végülis a regény eszenciáját vette el azzal, hogy minden negatívat átugrott az írónő. Megemlítette, majd ezt mag azt tették ezért és így pár év hopp és minden újra jó volt, folytassuk innen a sztorit… Zagyvaság és katyvasz.
És ami a legdurvább, hogy kb. az oldalszám feléből is kihozhatta volna ezt az elbeszélést, mert úgy nagyjából fél oldalanként ismételte magát, írta le újra és újra ugyanazokat a dolgokat, néha más szavakkal, néha teljesen ugyanúgy.
Ja és a nagyon emlegetett esküvői ruha, amire állítólag fel ven húzva az egész sztori, mindössze 3x jelenik meg, a harmadik alkalommal már csak említés szintjén…
Szóval összességében, mivel nem vártam túl sokat a könyvtől, így nem is csalódtam. De köszönöm, én itt befejeztem az ismerkedést DS-el.