A review by kismazsola
Balancing Act by Joanna Trollope

4.0

Alig hallottam ezelőtt erről a mára már igen idős angol írónőről, de ő lett a februári várólistáról sorsoltam. Nem volt biztató az egyszem nem túl pozitív vélemény róla molyon (az angol kiadásnál), meg egyébként is ritkán olvasok családregényeket. Hát, többször kellene.

Ebben a műfajban azt szeretem, hogy mivel nem egy főszereplőre, sem pedig egy életszakaszra fókuszál, sokkal kevésbé kiszámítható egy átlag zsánerkönyvnél, és még ha vannak is benne klisék, elférnek a többi nem-klisé mellett. És persze nem utolsó sorban remek lehetőség a rendszerszemléletre, méghozzá emberek kölcsönös egymásra hatásának a rendszerére.

A magyar cím (Porcelánéletek) sokkal kifejezőbb egyébként az angolnál, mert több rétegű. Porcelánok ezek az életek, mert a család egy porcelánedényeket gyártó cég vezetősége gyakorlatilag. Porcelánok azok az életek, mert kívülről gyönyörűek, mutatósak. És porcelánok, mert viszonylag könnyen elrepednek, és ha egyszer elrepednek, az a törés valószínűleg végigfut az egészen. Amiért viszont nem porcelánok: a rugalmasság, a továbblépés, a változtatás. Ez az egyik ok, amiért nagyon jó élmény volt olvasni ezt a könyvet: végig benne volt a remény, a nem beleposhadás. Akkor is, ha rossz döntéseket hoztak; akkor is, ha nehéz volt; akkor is, ha egy darabig nem látták az irányt.

Joanna Trollope-nak remek érzéke van a sok szereplője egyensúlyozásához, illetve hogy mit és hogyan mondjon el. És remekül ért az emberi lélekhez is. Vagy mondjuk inkább úgy, érzi azt. A szereplőink sokban különböznek egymástól, hiába a vérkötelék és a családi kapocs. Mindegyik szereplő nagyon emberi, és minden hibájuk / hibás döntésük ellenére lehet őket szeretni, és legfőképpen meg lehet őket érteni. Az is remekül látszik, hogy ami az egyik karakterrel történik, az utána kisebb-nagyobb mértékben hatással lesz az egész rendszerre. Tegyem hozzá, hogy azért főleg nőket vonultat fel ez a rendszer, de nem bántóan csak erre fókuszál. Sokféle témát felhoz, és ha nem is a bugyraiig, de a felszínnél mélyebben tárgyal.

Spoiler

(Pl. választottan gyermek nélküli házasság; család és karrier egyensúlyozása; otthonmaradó apuka; toxikus kapcsolat; családi cég miatt a munka és a család keveredése; cég növekedése miatti „személytelenedés” stb.)

A „konfliktusa” a könyvnek egy soha nem látott családtag felbukkanásában rejlik. Szerintem az is jó írói vénára vall, hogy bár ez elsőre egy hatalmas dolognak tűnik, valójában nem ez a lényeg. Hanem hogy ez az új elem az addig sem bombabiztos rendszer valamiféle egyensúlyát kibillenti. Csak egy kicsit, de jön a dominóeffektus. És ez nem feltétlenül rossz. Egyszerűen csak más. A könyvben pedig azt követjük végig – miközben megismerjük a féltucatnyi főkaraktert, és legalább ennyi „mellékebb” karaktert – hogy ki hogyan küzd meg azzal a mással, hogyan lesz ebből a katyvaszból újra egyensúlyi rendszer.

Amit nem nagyon kell várni, az a karakterfejlődés. Egyrészt nem olyan sok időt föl a kötet, pár hónapot maximum. Másrészt viszont a fókuszban inkább az egyének kiteljesedése van, úgy, hogy megmaradnak a rendszerben. Nem kell fejlődnie a karakterüknek, hanem adott helyzetekkel kell valahogy megküzdeniük. És pont emitt nem is hiányzik szerintem semmi ezen a fronton sem. Inkább keresztmetszeti képet kapunk, semmint egy hosszú végigkövetést.

Azt hiszem, én lepődtem meg a legjobban azon, hogy mennyire tetszett ez a kötet. Az is vitathatatlan egyébként, hogy lassú és abszolút nem cselekményközpontú. De most nagyon jól esett (és egyébként sem szokott ezzel bajom lenni).