Take a photo of a barcode or cover
bridgit 's review for:
They Both Die at the End
by Adam Silvera
Hát ez borzasztó depresszív volt - bár igazából nem számítottam nagyon másra ettől a történettől, már csak a címéből kiindulva sem. Nem azt vártam, hogy egy humoros, pozitív kicsengésű regényt fogok olvasni, felkészültem rá, hogy nyomasztó lesz, mégsem maradt meg bennem jó olvasásélményként, főleg azért, mert borzasztó lassúnak találtam. A karakterközpontú regényekből nekem sokszor hiányzik a pörgés a cselekmény másodlagossága miatt, és ez egy nagyon karakterközpontú regény. Nem hosszú, mégis viszonylag sokáig tartott elolvasni, mert egyszerűen nem volt kedvem folytatni, nagyon döcögősen haladtam vele. Az írói stílussal és a regény felépítésével sem voltam teljesen kibékülve (az, hogy nem csak a két főszereplő szemszögéből látjuk az eseményeket, hanem random bedob egy-egy részt tök random mellékszereplők szemszögéből, szerintem nagyon megakasztotta az amúgy sem túl feszes tempójú történetet, ráadásul attól is idegbajt kaptam, hogy az egyes fejezetek mennyire rövidkék; még bele se tudtam helyezkedni a sztoriba, máris változott a pov, ez volt a legzavaróbb az egészben).
Hacsak nem high-fantasy-ről vagy sci-fi-ről van szó, azt sem szeretem, ha valami nincs alátámasztva, nincs rendesen megmagyarázva, csak egyszerűen el kell fogadni, hogy úgy van, és kész - vannak problémáim a hittel úgy általában, vagy ha elvárják tőlem, hogy kritika és fenntartások nélkül bekajáljak valamit. És itt bizony egy betű nincs róla, hogy - egy egyébként kortárs, általunk ismert világba - honnan jött a Death-Cast, ők honnan tudják, hogy ki mikor fog meghalni, és hogyan intézték el, hogy az ő hívásuk minden telefonon ugyanazzal az egyencsengőhanggal szólaljon meg, hogy csak a legégetőbb kérdéseimet tegyem fel.
Hogy azért valami pozitívumot is kiemeljek: boncolgat a kötet nagyon érdekes filozófiai kérdéseket, vannak benne gondolatébresztő sorok, amik miatt most úgy érzem, hogy sokáig velem marad majd ez a történet.
Hacsak nem high-fantasy-ről vagy sci-fi-ről van szó, azt sem szeretem, ha valami nincs alátámasztva, nincs rendesen megmagyarázva, csak egyszerűen el kell fogadni, hogy úgy van, és kész - vannak problémáim a hittel úgy általában, vagy ha elvárják tőlem, hogy kritika és fenntartások nélkül bekajáljak valamit. És itt bizony egy betű nincs róla, hogy - egy egyébként kortárs, általunk ismert világba - honnan jött a Death-Cast, ők honnan tudják, hogy ki mikor fog meghalni, és hogyan intézték el, hogy az ő hívásuk minden telefonon ugyanazzal az egyencsengőhanggal szólaljon meg, hogy csak a legégetőbb kérdéseimet tegyem fel.
Hogy azért valami pozitívumot is kiemeljek: boncolgat a kötet nagyon érdekes filozófiai kérdéseket, vannak benne gondolatébresztő sorok, amik miatt most úgy érzem, hogy sokáig velem marad majd ez a történet.