Scan barcode
A review by clouddhart
Csillagtalan tenger by Erin Morgenstern
adventurous
mysterious
reflective
slow-paced
- Plot- or character-driven? Plot
- Strong character development? No
- Loveable characters? It's complicated
- Flaws of characters a main focus? No
3.25
Még van pár hónap január elsejéig, de már most ki merem jelenteni, hogy ez az év legnehezebben értékelhető könyve. Leginkább azért, mert a gondolataim két véglet között cikáznak, és a véleményem attól függ, éppen milyen hangulatban talál meg valaki.
Naivan azt feltételeztem, tudni fogom, miről fog szólni ez a könyv; hogy már tisztában vagyok minden trükkel, minden iránnyal, amerre csűrni és csavarni lehet egy Csillagtalan Tenger jellegű történetet. Aztán az oldalak csak repültek, én pedig kicsit elvesztem az álomszerű, földalatti világban, ahol méhek és szívek, és kardok és kulcsok, és baglyok és macskák, és egy mindent bekebelező méztenger él.
Amikor befejeztem a könyvet, csalódott voltam. A karakterek eszközöknek érződtek személyek helyett. A cselekményt inkább "történéseknek" tudnám nevezni - nem volt itt semmiféle cselekvés. Ugyanakkor nem tudtam kiverni a fejemből a szimbólumokat, a történetbe ágyazott történeteket, a helyszíneket, magát a Csillagtalan Tenger olvasásának élményét. Reggel olvastam el az utolsó oldalt, de még lefekvéshez készülődve sem tudtam másra gondolni.
Végül több napnyi ambivalens pácban érlelődés után arra a konklúzióra jutottam, hogy ennek a könyvnek nincs tézise. Egy omázs a történet mesélés és olvasás felé. Szimplán azért létezik, hogy egy történet legyen, és úgy is funkcionáljon. Az egyetlen feladata a létezésének, hogy egy időre részesévé tegyen egy világnak, ahol nem elképzelhetetlen olyan ajtókra bukkanni, amin keresztül eljuthatsz a Kikötőbe, és eldöntheted, hogy életekből életekbe zuhansz, vagy vitorlázol a Csillagtalan Tengeren, és magadba szívod a kísértetjárta levegőt.
Naivan azt feltételeztem, tudni fogom, miről fog szólni ez a könyv; hogy már tisztában vagyok minden trükkel, minden iránnyal, amerre csűrni és csavarni lehet egy Csillagtalan Tenger jellegű történetet. Aztán az oldalak csak repültek, én pedig kicsit elvesztem az álomszerű, földalatti világban, ahol méhek és szívek, és kardok és kulcsok, és baglyok és macskák, és egy mindent bekebelező méztenger él.
Amikor befejeztem a könyvet, csalódott voltam. A karakterek eszközöknek érződtek személyek helyett. A cselekményt inkább "történéseknek" tudnám nevezni - nem volt itt semmiféle cselekvés. Ugyanakkor nem tudtam kiverni a fejemből a szimbólumokat, a történetbe ágyazott történeteket, a helyszíneket, magát a Csillagtalan Tenger olvasásának élményét. Reggel olvastam el az utolsó oldalt, de még lefekvéshez készülődve sem tudtam másra gondolni.
Végül több napnyi ambivalens pácban érlelődés után arra a konklúzióra jutottam, hogy ennek a könyvnek nincs tézise. Egy omázs a történet mesélés és olvasás felé. Szimplán azért létezik, hogy egy történet legyen, és úgy is funkcionáljon. Az egyetlen feladata a létezésének, hogy egy időre részesévé tegyen egy világnak, ahol nem elképzelhetetlen olyan ajtókra bukkanni, amin keresztül eljuthatsz a Kikötőbe, és eldöntheted, hogy életekből életekbe zuhansz, vagy vitorlázol a Csillagtalan Tengeren, és magadba szívod a kísértetjárta levegőt.